Kicsi a világ – Liszt Ferenc keresztapja a családi legendáriumban
E cikk írója zene- és tánckutatóként érdekes dologra akadt családi legendáriumában. Történt pedig, hogy Demeter Béláné, aki Bándy Margit néven látta meg a napvilágot, és aki a szerző dédanyja volt anyai ágon, sokszor emlegetett a családban egy bizonyos Carl Zambotti de Caresana nevű urat, aki Liszt Ferenc zeneszerző keresztapja volt.
A történet szomorú. Bándy Margitot férjével, a nyugalmazott ezredes Demeter Bélával, a II. világháború végén, a szovjetek elől való menekülés közben, 1945-ben a soproni Laehnéné családja fogadta be. Így az ő házukban laktak Sopronban, a Magyar u. 6-ban. Itt érte a halál Demeter Bélát, mely már egy hosszan tartó betegség következménye volt. Az akkori körülmények között rendes temetésről szó sem lehetett, így Laehnéné felajánlására, annak családi a sírjába temették. A nem bizonyított családi oral history szerint Laehnéné Pinterits lányként, rokonságban állt Franz Zambotti de Caresana második feleségével.
Az említett úr pedig nem más, mint Liszt Ferenc zeneszerző keresztapja. akit ugyanebben a sírban helyeztek örök nyugalomra. A történetet nemcsak az a bizonyos családi oral history tartotta ébren, hanem Bándy dédi címtára is.
Bándy Margit életének második, egyben nagyobbik részét Egerben töltötte fiával, aki a szerző nagyapja volt. Margit, aki 99 évet élt meg, férje sírjával való foglalatosságaival kapcsolatban érdekesnek tartotta Franz Zambotti de Caresana nevét külön bejegyezni címtárába az F betűhöz. A kapcsolatot egyébként Laehnénével tartotta, annak haláláig, aki a bejegyzés szerint eleinte a Magyar u. 6-ban lakott, és a javított cím tanusága szerint később a Vörösmarty u. 9-be költözött.
Sopron közelében van néhány kellemes nyaralóhely, bicikliúttal, felújított régi paraszt-barokk házakkal és természetesen a gyönyörű nyugat-magyarországi tájjal. Ilyen például Hegykő, ahol a csodálatos csipkeház van, vagy pedig a Fertőd mögötti Sarród.
A szerző édesanyjával, Demeter Sárával és ismerőseivel gyakran tölti itt nyári pihenését, közben a dédapai sírt is meglátogatja. S mivel éppen zenész, elhatározta, hogy a legendárium adatainak utánajár. Nem csak ezért, de ezért is meglátogatta a Liszt emlékmúzeumot a közeli Doborjánban. És ott bizony megtalálta, amit keresett: Liszt Ferenc keresztlevelének másolatát, amelyből látható, hogy a keresztapa valóban az említett úr volt. Ennek örömére el is határozta, hogy valamely magyarországi Liszt kutatóval felveszi a kapcsolatot, hiszen úgy tűnik, hogy e sírhelyet Liszt kutatók nem ismerik.
Közben azonban a sírhely megváltása kapcsán a szerző családja vélhetően Laehnéné leszármazottjával, Kosztka László (Sopron, Zerge u. 25.) is kapcsolatba került, aki sajnos azt mondta, hogy Liszt keresztapjának leesett névtábláját valaki elvihette a pincéjéből, ahová betette, mert nincs meg.
A hiányzó tábla ellenére ma is tudjuk, hogy itt fekszik Franz Zambotti de Caresana, mert ez a Katolikus Konvent nyilvántartásában benne van. A Konvent csupán az 1980-as években tudta meg Demeter Béla lányától, Demeter Sárától, hogy Franz Zambotti de Caresana Liszt Ferenc keresztapja volt.
Szerencsére van olyan régi fénykép, amely nem túlzottan jó minőségű ugyan, de az adatok előismeretében rekonstruálható a sírfelirat.
Így esett, hogy a másik (apai) ágról a Prágai Konzervatóriumban végzett zongoraművésznő nagymamával rendelkező zenész szerző, Liszt Ferenc keresztapjának sírhelyére akadt a családi legendáriumban.
Bólya Anna Mária
Sopron - Budapest 2015
Irodalom
2010. Bólya Anna Mária honlapja. [Online]
Available at: https://bolyaannamaria.hu/bio.htm
[Hozzáférés dátuma: 10 10 2012].
Demeter Sára, 2018. Családi visszaemlékezések. Budapest: kézirat.
Forster-Acsádi, George, 2008. Családi képes krónikák. New York: George T. F. Acsádi.